egyszervasemberleszek

"Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre." (Márai Sándor)

át akartam lépni a célvonalon.

már évekkel korábban tudtam h ez kell nekem ,hogy ezt muszáj megcsinálni. más távokon többször indultam, még fiatalon, de ez a kb. 225 km, EZ  kell nekem. meg akarom csinálni az IRONMAN-t. megszámlálhatatlanul sokszor volt a fejemben, éveken keresztül, edzések közben. csak elképzeltem ahogy az IM utolsó méterein futok és máris jobban éreztem  magam....
6 évig még bringám sem volt, edzeni sem tudtam és ezekben az időkben eszembe sem jutott az IM. de akartam akkor is, nagyon. és egyszer csak ott ültem a bringán és edzettem, majd elmentem futni, rendszeresen úszni. és készültem a nagy napra. számoltam egyesével visszafelé a napokat, vágtam a centit mint a kopasz baka. beszereztem szinte minden alap dolgot amire úgy gondoltam szükségem lehet, megnéztem az általam fellelt videókat, írásokat, élménybeszámolókat, készítettem edzéstervet. ez lett a bibliám. egyszóval készülődtem és közben arra gondoltam: ez nem lehet igaz.... hát mégiscsak sikerül ott lennem, el tudok majd indulni a többiekkel én is.  menet közben beneveztem magam a versenyre, ez is egy fontos pont volt és reméltem h semmi nem jön majd közbe addig. és folytattam a felkészülést, próbáltam elképzelni, h milyen lesz majd az a reggel ott a tó parton, de csak utólag derült ki számomra h a közelében sem jártam az érzésnek. persze már önmagában az elképzelt dolgok  is nagyszerűek voltak.  nagyszerű és hihetetlen egyszerre. jöttek a munka előtti és utáni szokatlan és nehéz edzések, a lemondások egyéb dolgokról. kicsit többet voltam távol a feleségemtől, családtól és a barátaimtól. tudtam h ez az ára és reméltem h elnézik ezt  nekem. és még mindig nagyon akartam.

2011.07.30  ---- a nagy nap dátuma, a rajt időpontja és a születésnapom. egy mázlistának érzem magam, h az első IM -ami azt mondják mindig egy kicsit más mint az utána jövők- egyben a szülinapom is. dupla öröm, dupla ünnep, pedig még a verseny el sem kezdődött.

kedves és kitartó kísérőimmel reggel 6 és 7 óra között érkezünk Gyékényesre, ahol az úszás lesz. kívülről szerintem nem is látható izgalom van bennem, érzem h a mai nap nekem egy picit más mint a többi. és igen, más, ha már annyi éven keresztül ott motoszkál egy vágy az emberben ami rövidesen talán valóra válik. autó le, bringával és a cuccokkal irány a depó, kb 10x átnézem, minden a helyén van-e. nem akarok gikszert. ma nem. ma iszonyú jól akarom érezni magam. ma ünnepelni akarok.

minden rendben, mégegyszer átbeszéljük a fontosabb frissítési dolgokat, ki-mikor-hova-minek.... jöhet a bemelegítés, majd  neoprén híján lóbalzsam. kicsit csíp, de jó meleg. elköszönök tőlük h viszlát Nagyatádon a célban..... vagy valami ilyesmi... már nem igazán vagyok a megszokott... kezdek elvarázsolódni.... 
7óra 30 kor ott állok a tóparton ahogy ezt már milliószor elképzeltem, körülöttem majd 500 ember, plusz a szurkolók, segítők. nem megyek be a vízbe csak bokáig és érzem h egész kellemes, hidegebbre számítottam. melegít a nap, felhő sehol és csak nézem a tavat, nézem a bójákat amiket majd kerülgetnem kell és magammal beszélgetek : nyugi, ez most egy hosszú túra, nem kell meghalni közben, csak be kell érned a végén, ússz nyugodtan, bringázz kényelmesen és fuss ésszel. de leginkább ne szúrd el!

tűkön ülök... már indulnék.... mire várnak még????  induljunk már!

Vangelis - 1492 --- ez szól a rajt előtti percben. Anyura gondolok, jó lenne h látna most. a zene nagyon durva, 4x mostam ki és nyálaztam be a szemüvegem , most mégis párásodik. melegít a krém, mégis libabőrös vagyok és nagyokat nyelek. egy pap megy be a tóba, felénk fordul és megáldja az indulókat. az első sorban állok. mindenki ütemesen tapsol. pulzusom kb az egekben.

7:40 ---- eldördül az ágyú és elkezdődik....!!!!

3800 m úszás.   stopper indít, rohanok a vízbe, csak ne legyen túl hideg. néhány ugrás és egy fejes. bent vagyok, úszni kezdek, erősen. látom valahol elöl lehetek, a víz tökéletes és teljesen sima, nincs szél. csak az úszásra figyelek, nyugodtan, könnyedén, semmi strapa. nagyon nehéz ezt megállni. jön az első bója, néha kinézek előre. lassan megnyugszom. imádok úszni. jön a következő bója, kicsi a víz, néhol leér a kezem. haladok szépen. nézem mennyi még az első körből. egy boly előtt úszom végig, nem baj, a tempó nekem tökéletes. jön a forduló, felemelkedem és "futok" ki a vízből, minden összemosódik kissé, emberek tapsolnak, kiabálnak, hallom a szpíkertől a nevem, fordulok, és futás be a második körre. ez már néhány perccel lassabb mint az  első kör. nem baj, 19. vagyok az úszás végén és a tervezett 1 órás úszás időbe még beleférek. vége az úszásnak jövök kifelé a vízből, megint hangzavar, keresem a csomagomat. nagy nehezen megtalálom. ismerős hangok, kinézek oldalra, még egy mosoly is belefér, jól érzem magam, nem vagyok fáradt és ez biztató. sátor, öltözés, kaja rendben, irány a depó, cipő,bukó fel, rajtszám rendben.                  

180 km bringa.   ettől tartok a legjobban, mivel nem vagyok jó bringás.

1 nagy kör és 3 kicsi. az első kör a legjobb, az út minősége kifogástalan, benyomom a szendvicset, csokit és iszom az iso-t. egyszercsak bent vagyok Nagyatádon, jön a fordító, nézem hol vannak a többiek. megállok, néhány szó, kulacs csere, indulás tovább. van elég időm gondolkodni a bringán, majd 6 órát töltök rajta, mire beérek a bringás depóba. jönnek mennek a gondolatok, fogy a kaja, már unom a kókuszos energia szeletet de hát ezt elb@sztam. rendesen fogyasztom a piát is, meg is kell állnom egy fánál. a kis falvakban amiken keresztül tekerünk emberek állnak a házak előtt. van aki biztat, van aki csak álldogál. pufi roma kislány ül egy sámlin az út szélén, nem szól semmit. kezében egy karton tábla, rajta: HAJRÁ! ez jó, ez aranyos. kicsit kizökkent és persze jó érzés. frissítek ahol szükséges és jön az utolsó 35 km-es bringás kör. nem vagyok fáradt, megvan a kitűzött 30-as átlag is. remek! kezdem elhinni h meg lehet ez. irány a depó és következik a megbeszélt rövid de alapos lábmasszázs. öcskös és apu legyúrnak, a rövid zuhany jól esik, kissé azért el vagyok gémberedve. de nem vagyok fáradt!!!

42 km futás.   10 éve már egyszer lefutottam a maratont, de ez most más, nagyon más. kint vagyok a futópályán, rengeteg ember mindenhol. elkezdem az utolsó számot. drága kenyér! már kettőn túl vagyok és jól érzem magam.  csak nyugi, semmi rohanás, csak szépen, ahogy megbeszéltük előtte. magammal diskurálok miközben kimegyek az első körömre. a frissítő állomások szuperek, minden van amit csak megkívánhat az ember. dinnye, banán, többféle ital, víz....  áttérek a gélekre, mert futás közben nehéz szilárdat fogyasztani és ez már legalább nem kókuszos. már több mint 7 órája mozgok folyamatosan. nincs túl meleg, jól megy a futás. nem nyomom, vigyáznom kell a térdemre. féltávig semmi gond, térd rendben, nincs holtpont de már szinte várom  vajon mikor jön....

egyik kör a másik után, frissítés a segítőimnél. majd egy nagy hiba: megettem egy kekszet mert már kívántam valami szilárdat mégis. nem kellett volna.... érzem h  hív a természet, de hát nem látja h nem érek rá???? keresem a toi-toi-t. hűha 3 ból 4 foglalt. ez van, majd visszafelé. az utolsó percben tépem fel a klotyóajtót. nem részletezem de úgy mozgok mint egy idős bácsika. eltapsoltam kb. 5-7 percet és később még ugyanennyit.

ez van. még néhány kör a célig, érzem a térdemet, nem vészes de nem kockáztatok, ... még 10 km és ott a vonal.... 
jó érzés az állandó biztatás a többiektől, jó látni őket minden körben. kezd elhatalmasodni rajtam az érzés h meg lesz ez!!! meg lehet!!! ráfordulok az utolsó körre és hallom h a szpíker helyett az öcsém beszél a mikrofonba és kíván boldog szülinapot nekem. iszonyúan jó érzés! megy az utolsó kör, már nem érdekel a tempó, fáj a térdem de tudom h most már négykézláb is meglesz. csak ez jár a fejemben. holtpont sehol, ez is feldob. csak a lábam aggaszt és lassít le. visszafelé tartok és minden frissítőállomást úgy hagyok el h közben tudom ide már ma nem jövök vissza. robogok a versenyközpont felé. jön a kordon... majd végül a célegyenes.... nem igaz... végre itt vagyok. lassítok h rendesen kiélvezzem ezeket a pillanatokat. beérek a célzónába, látom a várva várt kaput, nézem az időmet, hallom a tapsot és a szpíkert amint mondja: boldog szülinapot ironman!

eufória és boldogság. tényleg boldog vagyok amikor is végül 11 óra és 43 perc után végre átszakítom a célszalagot. leírhatatlan. ezért az egy pillanatért megérte. nyakamba akasztják az érmet, ott vannak a többiek is és jön a  zuhany: 2 üveg pezsgőt locsolnak szét a fejemen. kimerült vagyok és nagyon csípi a szemem a sós izzadság, a könnyem és a pezsgő de elmondhatatlanul örülök.

2011.07.30-án 19 óra 23 perckor egy rohadtul boldog 37 éves IRONMAN lettem.

                              Tuci, Apu, Öcskös: KÖSZÖNÖM NEKTEK!!!!!